2011. február 17., csütörtök

Magyar Összefogás Program

Elindult idehaza egy kezdeményezés, ami segít könnyebbé tenni az életet a magyar embereknek!

A kezdeményezés neve: Magyar Összefogás Program

Azt tudod, hogy a befektetés egyik legjobb módja a részvény? De egyben az egyik legrizikósabb is.

Létezik egy ügyes mód rá, hogyan szerezhetsz saját részvényeket AJÁNDÉKBA, és ráadásul úgy, hogy a részvényeid mellé számos egyéb hasznot is bezsebelhetsz. És mindez teljesen KOCKÁZATMENTES! Érdekel?

Tipp: kattints IDE

Nem mlm, nem pilótajáték, és semmi hasonló ”trükkös csoda” – ez most egy valóban komoly
dolog, ami hamarosan igencsak népszerű lesz.

Azonban a legnagyobb előnyöket most kínáljákfel azoknak, akik részvényesei lesznek a részvénytársaságnak!Először is, a részvény egy olyan értékpapír, amivel tulajdonrészt szerzel magadnak a
kibocsátó részvénytársaságból, ezzel együtt osztalékra teszel szert a cég nyereségéből.

Így minél több részvényed van, annál nagyobb osztalék üti a markodat. Ez eddig tiszta sor…

Azonban, az ilyen cégek részvényeihez szinte lehetetlen hozzáférni, mivel csak zárt körben értékesítik azokat. Vagy esetleg a tőzsdén érheted el a nyílt Rt.-k részvényeit. De ott meg milliós befektetések kellenek ahhoz, hogy tényleg megérje. Ezért ez inkább azoknak jó,akik amúgy is milliomosok.

De ez mostantól megváltozik. Végre az átlag magyar embereknek is van lehetőségük olyan
extra jövedelemre szert tenni, ami akár jelentős mértéket ölthet. Ráadásul, ezek a részvények
SOKKAL TÖBBET adnak, mint például egy sima MOL vagy más részvény…

Ugyanis, az osztalék mellett sok egyéb juttatásra is feljogosítanak.

Az, hogy az osztalékod mekkora lesz, az főként a részvényeid számától, és az aktivitásodtól függ.

Azonban, ez a részvénytársaság nem áll meg itt…
(http://magyarosszefogas.hu/H003005/)

És tudod mi a legszebb?

Ez a kezdeményezés 100%-ban a magyar embereknek lett kitalálva, és…

A részvénytársaság – most még – némi aktivitásért cserébe, AJÁNDÉKBA adja a részvényeit!

Hogy hogyan lehet ez?

Az oldalukon mindent leírnak erről, de annyit én is el tudok mondani, hogy…

-most könnyedén szert tehetsz olyan részvényekre, amelyek akár életed végéig termelik neked a plusz pénzt
-ha főrészvényessé válsz, akkor még több jövedelmet vehetsz ki a programból
-ráadásul ezzel részt veszel a magyar rászorultak megsegítésében is

De sietned kell, mert ez a részvénytársaság zártkörű lesz, így már csak egy kis ideig juthatsz
hozzá a részvényeikhez!

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, és kíváncsi vagy a részletekre is, akkor kattints a lenti linkre:
http://magyarosszefogas.hu/H003005/

Szerintem MOST egy pár percet mindenképpen
szánj az oldalra, mert lehet, hogy holnap már
késő lesz...

Egyébként, már a nevük is sokat mondó: Magyar Összefogás Program…

Hidd el, később bánni fogod, ha most kihagytad ezt a lehetőséget…
Szerintem a mai világban 12.000 Ft nem nagy összeg főleg befektetésre (nekünk kisembereknek sok csak...:( de ha jobban belegondol az ember, ebből még lehet valami és aztán az osztalék pedig minden évben jön :).

Senkit nem akarok rábeszélni semmire, de érdemes elgondolkodni a dolgon.

Üdv!
Geri

2009. április 15., szerda

Megjelent a HBB azaz Homebrew Browser legújabb v0.3-as verziója



Április 12-én kiadták a Homebrew Browser legújabb verzióját a Homebrew Browser v0.3-at, amit a CodeMii blogról lehet letölteni. Állítólag pár hiba került javításra, stabilabb és használhatóbb lett ezen felül új dizájnnal jelentkezik. Érdemes kipróbálni.

Április 15-én, azaz ma a következő alkalmazások lettek frissítve illetve kerültek kiadásra a Homebrew Channel és a Homebrew Browser háza táján:

FCEU frissítve a v3.0.0 verzióra - NES emulator Wii konzolra FCE Ultra v0.98.12. PC emulátor alapjain

GeckoOS v1.8 hozzáadva - más régiókódú játékokat lehet rajta futtatni a régiókódolt Wiin azaz szépen magyarul Regionfree lesz a konzolod:)

Kidspaint v1.0 hozzáadva - rajzolóprogram "főleg" gyerekeknek ;)

ONScripter frissítve a v04.2009a verzióra - NScripter klón

Snes9xGX frissítve a v4.0.1 verzióra - a SNES9x 1.51 PC Wii emulatoron alapuló SNES emulátor, mellyel Super Nintendo játékokat lehet futtani a Wiiden a Homebrew Channelen keresztül SD kártyáról

Visual Boy Advance GX - a VBA-M- en alapuló Game Boy Advance illetve Game Boy emulator szintén Wii-re -április12-én jelent meg, de fontosnak tartom megemlíteni a többiek között

2009. április 3., péntek

Wii Homebrew Channel



Sikerült kipróbálnom egy Nintendo wii konzolt és ismét kiderült, hogy a Nintendo nem hiába: a világelső a konzol gyártók között. A játékélmény lenyűgöző!!!
A gép chippelve volt ha minden igaz, akkor a wii key nevű dologgal így a biztonsági (backup games) mentésként Verbatim dvd-r lemezre írt játékok is elindultak rajta. Azaz a játékoknak körülbelül a fele, mert a többi játék a következő hibakódot produkálta: Error #001, unauthorized device has been detected. Sajnos ezekkel a játékokkal nem lehetett mit kezdeni.

A gépre egy Homebrew Channel nevű dolgot kell feltelepíteni. A Homebrew Channel -ről itt lehet bővebben tájékozódni. Egy ISO fájlt kell dvd-re kiírni, majd a wii gépben elindítani. A tovább-tovább módszerrel kb. 2 perc alatt fel lehet telepíteni és kész. A gép menüjében azután megjelenik egy új csatorna. Ezzel az alkalmazással pl az NTSC formátumú wii játékok is működnek PAL régió kódú lejátszókban.

A konzol SD kártyát is olvas :) Egy SD kártyára fel kell másolni egy backup launcher programot pl. a gecko vagy a backup gamma002fix_r2 kis progit. A Homebrew-n belül el kell indítani az előzőek közül valamelyiket és a load game menüpontján belül elvileg indulnak azok a játékok, amelyek eddig az "Error #001, unauthorized device has been detected" hibakóddal fekete képernyőt produkáltak.

Ha valakinek sikerül a fentiek alapján beállítani a wii-t akkor szóljon, mert érdekel hogy működik-e a dolog - elviekben mennie kell az angolnyelvű leírások szerint :)


2009. január 29., csütörtök

Intensa N770BT GPS PNA IGO8


Üdvözlök mindenkit!

Úgy gondoltam, hogy létre hozok egy új blogot ennek a készüléknek a "tiszteletére".
Bárki véleményét, észrevételét, segítségét szívesen veszem.

Azzal a céllal hoztam létre a blogot, hogy segítsek az olyan egyszerű felhasználónak, mint én.
Mikor először kezembe került a gép, akkor nekem is jól jött egy-két profi segítsége, mivel soha nem telepítettem még PNA-ra IGO 8 -at.

Az Intensa N770BT a Wayteq N770BT gépe teljes egészében, csak rá van szitázva az Intensa Logo és más az indítóképernyője (Intensás :) )

Először az IGO 8.3.2 -es verzióval lett próbálva a gép, de azzal sajnos nem indult el - nekünk legalábbis nem jött össze ugyan azokkal a beállításokkal, mint a Waytek N770BT gépnél. Biztosan vannak nálunk profibbak is akiknek sikerült feltenniük.

Meguntam a próbálkozásokat és egy korábbi IGO 8 verzióval kipróbáltam (IGO 8.0.0.29000) és azzal tökéletesen működik.

Pár alapbeállítást át kell írni a sys.txt és a shell.ini fájlban:

A shell.ini fájlnak a következőt kell tartalmaznia:

[folders]
app="ResidentFlash/mobilenavigator"

A ResidentFlash/mobilenavigator mappában lévő sys.txt fájlnak a következőt kell tartalmaznia:

[folders]
app="ResidentFlash\mobilenavigator"

[interface]
skin="ui_igo8"
resolution_dir="480_272"
vga=1

[rawdisplay]
class="landscape"
screen_x=480
screen_y=272

[timezone]
sync_os_timezone=0
reset_os_timezone=0

[debug]
sound_q_length=200

#[folders]
#content="\ResidentFlash\mobilenavigator\content"

Ezekkel a beállításokkal működik a navigáció és teljes képernyőn fut 480x272 -es felbontásban.

Bízom benne, hogy segítettem valamelyest a beállításban.